Pályahiba miatt nem jár a hármas metró a Belvárosban
A Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között.
A Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között.
A BKV vizsgálja, de még nem tudja, mit kereshetett ott a férfi, és mi volt a célja.
Frissítve: az illető túlélte a balesetet, de súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.
A MÁV közleménye szerint eddig a 3-as metró felújítása miatt nem kellett fizetni, ám a felújítási munkálatok véget értek.
A Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között pótlóbusz jár.
Megkezdődnek a bontási és helyreállítási munkálatok a metró felújítása után, megszűnik a pótlás.
Az utasoknak azért kell pótlóbuszokra szállniuk, mert ezen a szakaszon meghibásodott a pálya.
A rekonstrukció öt és fél évig tartott.
A szerelvények március vége óta már a teljes vonalon közlekedtek, de két megállónál nem álltak meg. Hétfőtől ez megváltozik, a BKK pedig ezzel együtt belenyúl a felszíni közlekedésbe is.
Előkerült viszont véletlenül egy körözött személy.
A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.
A főpolgármester a ferencvárosi és a józsefvárosi polgármesterrel együtt tekintette meg a finisben járó munkálatokat.
A főpolgármester is megünnepelte a nemzetközi Star Wars-napot.
Aggodalomra semmi ok, ez csak annyit jelent, hogy néhány rajongó filmhű Csillagok háborúja jelmezbe bújt, és egy kreatív fotózás helyszínéül használta az M3-as felújított vonalát.
A BKK azt ígéri: májusra kész lesz a teljes felújítás.
A hő- és füstelvezető rendszert fogják tesztelni a még át nem adott megállókban.
A 3-as metró most átadott megállóit mintha kicserélték volna, de azért jó lenne még az egészet kiporszívózni. A megújult állomások helyett viszont hétvégéken egyelőre maradnak a pótlóbuszok, sőt: két megálló átadására még két hónapot várni kell.
A március 20-i átadás előtt Karácsony Gergely főpolgármester videót tett közzé az állomásokról.
Még húsz nap, aztán végre bármelyik metrómegállóban leszállhatnak az utasok.